Egészség Hídja Összefogás

Hírek

Vissza a hírekhez

Elképesztő teljesítmény: Szörfdeszkán a vitorlások ellen

2009-07-08

A sportolókat mindannyian csodáljuk állóképességükért, teljesítményükért. A női versenyzők közül is kitűnik annak a fiatal nőnek a kitartása és akaratereje, aki a Kékszalag Vitorlásversenyen, 2009. július 3-án szörfdeszkán indult el a majd 150 km-es táv megtételére.

Célja az volt, hogy ezzel a nem mindennapi vállalkozással kortársai és a sportolók figyelmét is felhívja arra, hogy az egészséges életmódért tenni kell. A távot a mellrák elleni küzdelemben már közismert Egészség Hídja Összefogás Egyesület támogatójaként kezdte meg. A nem mindennapi vállalkozást azonban az időjárás nem segítette. A szélcsendben a sportoló óriási erőfeszítéssel tette meg a táv több, mint háromnegyed részét.

Egyedülálló vállalkozásának elismerésére az Egyesület különdíjat alapított Detre Diánának, amelyet Dobó Kata, az Összefogás arca adott át a verseny hivatalos díjkiosztójának keretében a sportolónak.  (Lásd fotó)


Detre Diána a szörfvilág legjobbjaival mérkőzik rangos nemzetközi versenyeken, „civilben” kommunikációs szakember, mindemellett pedig azon munkálkodik, hogy felhívja a figyelmet az egészséges életmód fontosságára és a mellrák elleni küzdelemre.

Missziójához megfelelőbb alkalmat s testhezállóbb feladatot nem is találhatott volna az idei Kékszalag vitorlás versenynél, ahol saját szörfdeszkáján indult el a rangos tókerülő verseny 150 kilométeres távján. Természetesen az időjárási viszonyok nagyban befolyásolták a táv megtételének lehetőségét, de Dia elmondása szerint az előrehaladás szél nélkül nem lehetetlen, a vitorlázat speciális mozgatásával egy technikás szörföző majd minden időjárási nehézséget képes áthidalni. A produkció igen kimerítő volt, a sportolónő közel 20 órát küzdött megfeszítve a deszkán. Dia teljesítményét sportoló társai is hangos tapssal ismerték el a díjkiosztón.

A kitartás az, ami rendkívülivé teszi ezt a kezdeményezést, és a cél is pontosan ettől hiteles: megmutatni a nőknek, hogyha kitartóak, és vigyáznak az egészségükre, akkor megszűnnek majd a leküzdhetetlennek hitt akadályok, s akkor ők is – széllel, vagy a nélkül, de - biztosan célba érnek, és a legnehezebb küzdelemben is helytállnak!

Diát sikereiről, mindennapjairól, és természetesen az egészséges életmódról is kérdeztük:

Mikor kezdtél szörfözéssel foglalkozni?

Viszonylag későn, 15 évesen kezdtem el szörfözni. Addig sokféle sportot kipróbáltam, örökmozgó kislány voltam, de szüleim nem erőltették. Viszont az első félév után igen szép eredményeket szerzetem a szörfdeszkámon, versenyeken is indultam.

Melyik eddigi eredményedre vagy a legbüszkébb?

A legbüszkébb arra vagyok, hogy a világ 25 legjobb versenyzője között tartanak számon, az Olimpián szépen szerepeltem, egy év alatt 10 helyet jutottam előre a világranglistán. Az elmúlt hetekben zajló Európa Bajnokságon pedig tényleg a világ élvonalának legjava figyelt fel teljesítményére.

Milyen rövid- és hosszú távú célok lebegnek a szemed előtt?

Terveim között szerepel, hogy indulok még egy, illetve két olimpián. A tapasztalat az, hogy a hölgyek inkább a harmincas éveik végén, inkább negyven évesen, már tapasztalattal, taktikai ismerettel érik el legjobb eredményeiket.

Mivel szó szerint a természet erőivel harcolsz, érdekelne minket, hogy mekkora volt az eddigi legnagyobb hullám amin „lovagoltál”?

A legnagyobb hullám, amelyen életemben lovagoltam, az több mint 5 méteres volt, hiszen az árboc maga 5 méter. Általában 3-5 méterese hullámokkal találkoztam.

A világ melyik részén szeretsz leginkább szörfözni?

Rendszeresen edzek az Atlanti óceánon, a Francia partoknál, Új- Zélandon. Kedvenc helyem a Cocoa Beach (Florida), ahol gyakran kísérnek delfinek. Cápákkal is találkoztam már ausztráliai edzései során: elsuhant a szörfdeszka mellett váratlanul egy nagy árnyék, és az edzőtársam jelezte, hogy ez cápa volt. Nagyon megijedtem, fel sem tudtam fogni először.

Sok tévhit él a szörfözéssel kapcsolatban, leginkább az, hogy csak férfiak űzik ezt a sportot. Szerinted mennyire vannak a nők elismerve ebben a sportágban?

Több férfi van, mint nő a széllovasok között, de magas a nők szakmai felkészültsége (nézzük pl. a szaltós versenyeket).

A sporton kívül, még mit teszel az egészséges-életmód érdekében?

Az állóképesség egy sportoló számára nagyon fontos. Ezért kell arra odafigyelni, hogy ne használjunk doppingszereket. Az étkezésre tudatosan odafigyelek. Édesanyám pár éve elhunyt, így édesapámmal és öcsémmel élek együtt. Sokszor főzök, illetve a családban is ráneveltem a fiúkat az egészséges táplálkozásra.

Miért vállaltad el, hogy támogatod az Egészség Hídja Összefogás Egyesületet?

Célom, hogy a fiataloknak és mindenkinek felhívjam a figyelmét arra, hogy fontos a megelőzés, a tudatos egészséges életmód. Tudatosan kell mindent annak érdekében megtenni, hogy megelőzzük a bajt.

Milyen tervekkel indulsz a 2009/2010-es évadnak?

Az élsport mellett szeretném megalapozni az egzisztenciámat a civil életben, nagy álmom egy szörfiskola megnyitása. Ezen kívül hamarosan megkezdem a felkészülést a szeptemberi, angliai világbajnokságra.


 

Vissza a főoldalra


Hírek

2017-03-14

Az Egészség Hídja Összefogás a Mellrák Ellen reagálása az "Amiről az orvos nem mindig beszél" újságcikkére a mammográfiás szűrésről

Tovább »
2017-03-01

Meghívó: Háziorvosi továbbképzésre

Szervezett mammográfiás emlőszűrés és az emlőrák korszerű diagnosztikája
2017. április 3. hétfő
Hotel Füred, Balatonfüred Tovább »

Kapcsolat