Egészség Hídja Összefogás

Egészséghíd PartnerLánc 2010

Egészség Hídja PartnerLánc záróesemény

http://www.egeszseghid.hu/esemenyek/hirek/28

 
In English
 
A mellrák ellen küzdő Egészség Hídja Összefogás Egyesület a hagyományos, minden évben ismétlődő országos kampánya mellett 2009-ben új kezdeményezésekkel is felhívja a figyelmet a szűrés és az egészséges életmód fontosságára. „Egészség Hídja PartnerLánc” néven, az Összefogást támogató cégeken belül indul egy új, az egészségtudatosságot növelő kampány, ami idén e cégek mintegy százezer munkatársát, és rajtuk keresztül családtagjaikat éri el több lépcsőben az Összefogás üzeneteivel. A dr. Sólyom László köztársasági elnök és neje, Sólyom Erzsébet fővédnökségével megvalósított PartnerLánc keretében a GE legjobb gyakorlatát ebben az évben 16 partnercég veszi át.
 
„Az Egészség Hídja PartnerLánc kampány különösen jelentős abból a szempontból, hogy gazdaságunk fontos szereplői és munkatársaik felvállalják a mellrák elleni küzdelem ügyét, és összefognak az egészségesebb magyar társadalom érdekében." - emelte ki a kezdeményezésről dr. Székely Tamás egészségügyi miniszter a 2009. szeptember 16-án tartott sajtótájékoztatón.
 
A programhoz már az első megkeresésre százezer munkavállalóval csatlakoztak a következő vállalatok: Budapest Bank Nyrt., ERSTE Bank, Evidence Hungary - Zoknitex Kft., GE Hungary Kft., Janssen-Cilag Kft., Johnson & Johnson Kft., Magyar Lapkiadók Egyesülete, Magyar Posta, Magyar Telekom Csoport, Pannon Lapok Társasága Kiadói Kft., Pfizer,Provident, Siemens, Skála Group Kft., Sofitel Budapest Chain Bridge, SPAR Csoport Magyarország Kft., Szerencsejáték Zrt.
 
A 2002-ben létrehozott „Egészség Hídja Összefogás” az első olyan kezdeményezés hazánkban, amely a politikai és az üzleti élet, valamint civil szervezetek elkötelezett együttműködését segíti egy közös társadalmi cél, a mellrák elleni küzdelem érdekében. Az Összefogás célja, hogy a társadalom figyelmét ráirányítsa: az idejében felismert mellrákos megbetegedések nagy százalékban gyógyíthatók. Ennek egyik fontos lépése, hogy a hölgyek az ÁNTSZ által szervezett országos szűrővizsgálatokon megjelenjenek, és megismerjék az önvizsgálat fontosságát is.
 
2009. október 4-én az összefogás jelképeként rózsaszínre kivilágított Lánchíd idén is a nagyszabású rendezvénysorozat egyik fontos állomása lesz. A nyitóünnepségnek a témában érintett szakemberek részvételével, a Pfizer támogatásával megrendezett tudományos szimpóziumnak a Magyar Tudományos Akadémia ad otthont.
 
Ezt 20:00 órakor figyelemfelkeltő séta követi a Roosevelt térről, az Egészség Hídján - GE Healthcare jóvoltából rózsaszínre világított Lánchídon át -, amelynek keretében Oroszlán Szonja, Dobó Kata, Galambos Erzsi és Sebestyén Márta, az Összefogás Arcai mellett az Amerikai Egyesült Államok ügyvivője, Dr. Székely Tamás, egészségügyi miniszter, és más neves személyek társaságában az alapító és a támogató szervezetekkel együtt a nagyközönség is átvonul a hídon, amely az együttműködést, e fontos területen az összefogást hivatott szimbolizálni.
 
Mit tehetünk azért, hogy egészségesebbek legyünk?
  • Saját környezetünkben figyeljünk a 45-65 év közötti hölgyekre rokonokra ismerősökre, szeretteinkre), akiket érdemes figyelmeztetnünk az országos szűrőprogramra. Szomorú tény, hogy a szűréseken a behívottak mindössze 38%-a vesz részt. Mi is segíthetünk, ha mozgósítjuk azokat, akiket szeretünk!
  • Minden betegség kockázata - így a mellráké is - egészségmegőrzéssel csökkenthető! Ezért nekünk is cselekednünk kell önmagunk és szeretteink érdekében! Célunk, hogy segítsük a megelőzést, a felismerést, a kezelést és a betegségek korai észrevételét, annak érdekében, hogy mindenki teljes életet élhessen.
 Ennek egyik alapja, hogy mindig szem előtt tartsuk az egészség öt pillérét:
  1. A dohányzás mellőzése
  2. Egészséges táplálkozás
  3. Pihenés
  4. Testmozgás
  5. A stressz kivédése
Tegyen Ön is egészségéért!
 

 

 
Korábbi GE belső kampány

 

Vissza a főoldalra


Hírek

2017-02-15

Stretching az egészségért

Tovább »
2016-10-26

Nagy Ervin, Pásztory Dóra és Südi iringó üzenete

Nagy Ervin, Pásztory Dóra és Südi Iringó üzent a 2016. október 29-i Női Egészségmegőrző Program és Egészség Hídja a Mellrák Ellen Összefogás közös program kapcsán!
  Tovább »

Kapcsolat