Megalakult a Női Liga – Összefogás a női egészségért. „Cselekedj! Magadért! Add tovább!”

A női egészségmegőrzés területén dolgozó 5 civil szervezet 2018. március 8-án a nemzetközi nőnap alkalmából jelentette be összefogását. A négy női egészséget érintő témával foglalkozó öt civil szervezet összefogása azért jött létre, hogy a lehető legszélesebb körben tudják edukálni a magyar nőket és társadalmat az egészséget érintő kritikus kérdésekben.

5 civil szervezet, 4 ügy – a női egészség megőrzéséért
Az Egészség Hídja Összefogás a Mellrák Ellen és a Mellrákinfó Egyesület mottója „Beszélni kell a mellrákról, mert korai stádiumban felismerve igen magas arányban gyógyítható!” Magyarországon évente 7 000 nőnél diagnosztizálnak mellrákot, ebből 2 000 eset végződik halállal a késői felismerés miatt!
A Női Egészségért Alapítvány azért dolgozik, hogy az endometriózist korai stádiumban felismerjék, hogy elkerülhetőek legyenek a súlyos, életminőséget romboló műtétek és a meddőség. Magyarországon több, mint 200.000 nőt érint a meddőség vezető okaként jegyzett nőgyógyászati betegség.
A Mályvavirág Alapítvány célja, hogy egyetlen nő se halljon meg méhnyakrákban, hisz ez az egyetlen gyakori daganat típus, amely közel 100%-ban megelőzhető és mégis egyre fiatalabb korban üti fel a fejét; évente 400 nőt veszítünk el a betegség miatt.
A Babagenetika Egyesület küldetése a kismamák és családok felkarolása, a genetikai vizsgálatok minél szélesebb körű megismertetése, az, hogy minden kismamának alanyi jogon és ingyenesen lehetősége legyen igénybe venni a várandósság alatti korszerű genetikai vizsgálatokat. Amellett, hogy minden édesanya és édesapa megfelelő időben hiteles tájékoztatást kapjon, szívügyük, hogy segítő kezet és lelki támogatást nyújtsanak, reményt hozzanak nekik a nehéz helyzetekben.

A szervezetek a családok évében 2018-ban azért dolgoznak immáron összefogva, hogy a leggyakoribb női megbetegedések (endometriózis, méhnyakrák, petefészekrák, mellrák) és a babagenetika területén közösen támogassák a nők egészségét, mind az érdekérvényesítés, az edukáció, mind pedig az egészségmegőrzés és a gyógyulás területén. Mindezt hitelesen, szakmai támogatás mellett teszik, terveik szerint összekötő kapocsként az Egészségügyi Minisztérium, orvosok, az érintettek és a lakosság között.

„A Női Ligát azért hoztuk létre, hogy egyesítve erőinket, tudásunkat, tapasztalatainkat minél több nőhöz szóljunk. Segítsük a megelőzést, a korai felismerést és támogassuk az érintetteket.” mondta Salamon Adrienn, a Női Egészségért Alapítvány elnöke.

„Hiszek a társadalmi összefogás és pozitív példamutatás erejében, és büszke vagyok arra, hogy elindult ez a kezdeményezés és a többiekkel együtt kiállhatok a nők és családok érdekeiért.” – Sevcsik M Anna

Tóth Icó, a Mályvavirág Alapítvány vezetője hozzátette: „Nagyon fontos, hogy egymás között is tudjuk irányítani a nőket, hiszen előfordul, hogy az egyik betegsége után jön a másik, akár társbetegségként is, vagy egy mellrákkal érintett nő hozzánk fordul. Az együttműködés miatt minden érintett könnyebben jut el a megfelelő helyre, hogy specifikus segítséget kapjon.”

„Érintett nőként és a Mellrákinfó Egyesület alapítójaként nagyon nagy erőt érzek ebben az összefogásban, mely példaértékű. Hiszem, hogy a többi szervezettel együttműködve, a szakmával karöltve még több nőnek tudunk segítséget nyújtani.” – tette hozzá Halom Borbála.

“A női betegségekkel foglalkozó szervezetek összefogása jól mutatja, hogy az egészséget komplexen kell nézni. A közös programok jó lehetőséget teremtenek a több témában való információ átadásra; ügyeink együttes képviselete erősíti egymást” mondta Jó Marianna az Egészség Hídja Összefogás a Mellrák Ellen vezetője.

További információ:
Az Egészség Hídja Összefogás a Mellrák Ellen, Jó Marianna, info@egeszseghid.hu
Babagenetika Egyesület, Sevcsik M Anna, info@babagenetika.hu
„Együtt könnyebb” Női Egészségért Alapítvány, Salamon Adrienn, salamon.adrienn@noiegeszsegert.hu
Mályvavirág Alapítvány, Tóth Icó, toth.ico@malyvavirag.hu
Mellrákinfó Egyesület, Halom Borbála, info@mellrakinfo.hu