Tények és tévhitek a mellrákszűrésről 2. rész

Számos félrevezető hír jelenik meg hónapról hónapra az interneten és általában a médiában, amelyek azt állítják, hogy a mammográfiai szűrések veszélyesek és hosszú távon maga a szűrés okoz mellrákot a röntgensugárterhelés miatt.

Tovább is mennek a hírek írói: szerintük a túldiagnosztizálás miatt felesleges műtétek sora vár azokra, akiknél esetleg találtak valamilyen elváltozást, illetve állítják, hogy a terápiás kezelésekbe halnak bele a betegek, nem pedig a rákba. Ezek a cikkek több mint veszélyesek: felesleges riadalmakat keltenek, úgy, hogy csak a látszatát keltik a tárgyi tudásnak. Az Egészség Hídja Összefogás a Mellrák Ellen összefogva az Intima.hu – nőgyógyászati portállal felkérte Dr. Forrai Gábor radiológust, a Duna Medical Center Radiológiájának osztályvezető főorvosát, a Európai Emlődiagnosztikai Társaság (EUSOBI) elnökét, hogy segítsen tisztán látni ebben a bonyolult és fontos, sokakat érintő kérdésben.

Az interjú első felében szó volt a mammográfiai szűrések fontosságáról, a sokat emlegetett sugárdózisról, s végül ott fejeztük be, hogy ha felmerül a rosszindulatú elváltozás gyanúja, biopsziát vesznek. Az interjú 1. része ide kattintva olvasható…

A szoros követés mit jelent?

Dr. Forrai: A szoros követés az 6 hónap. Ezzel viszonylag ritkán szoktunk élni. Ezt úgy szoktam magyarázni a diákoknak, hogy bármi gyanúnk van, vegyünk biopsziát. Ha semmilyen módszerrel nem tudunk daganatot igazolni, de a sok éves tapasztalatunk alapján megnyugtatóbbnak gondoljuk hogy ne teljen el 1 vagy 2 év a következő vizsgálatig, akkor döntsünk a fél éves követés mellett.

Amikor azt mondják a rendszer kritikusai, hogy Magyarországon a daganatos halálozás indokolatlanul magas a megbetegedések számához képest, gondolhatunk-e arra, hogy nem megfelelő a szűrési rendszerünk?

Dr. Forrai: Véleményem szerint nem a szűrési rendszerben keresendő a megoldás, mert ez a külső audit (EU paraméterek) alapján teljesíti az elvárásokat. A terápiás folyamatok nagyon összetettek, sok lépést tartalmaznak. A rákos elváltozást mutató diagnosztikai eredményt követően a beteg elindul a betegúton. Jön a patológus, onkológus, sebész, sugárterapeuta, és ebben a folyamatban elakadhatnak a betegek, elveszhetnek a rendszerben, akár előfordulhatnak tévedések is, illetve a hosszú várakozási idők miatt romolhatnak a gyógyulási esélyek.

Tehát a betegutakban lehetnek elakadások?

Dr. Forrai: A sebészetben sokszor várakozás van, ráadásul az emlőrákot operáló sebészek nem mindegyike rendelkezik speciális szakmai tapasztalattal. Az onkológián is várni kell, valamint a sugárterápiára sokszor utazni kell, ez nem mindenütt áll rendelkezésre. A várólisták oka a szűkült személyzeti, finanszírozási és eszközkapacitás. Mindezek a megállapítások nyilván a diagnosztikára is igazak. A vidék és Budapest, illetve az ország különböző régiói között elérhető ellátásokban óriási minőségbeli eltérések is lehetnek, nem is mindig a nagyvárosok javára. Az is nagyon fontos, hogy akinek emlőműtétje volt, az mindenképpen járjon az előírt kontrollra, amibe beletartozik a mammográfiás ellenőrzés is. De hogy pontosan hol esnek ki az emberek a rendszerből, miért nagyobb a halálozás, ezt még senki nem igazolta tudományosan. Lehetnek mindegyik fenti láncszemnek gyengéi, és azok összeadódnak. Mindig a leggyengébb láncszem fogja meghatározni az eredményt azaz a halálozási arányt.

Nem mindegyik szakmának vannak meg a minimál feltételei?

Dr. Forrai: Nem mindegyiknek vannak olyan sztenderdjei, amit utána ellenőriznek és adott esetben szankcionálnak is.

De a szűrési rendszernek vannak minimál elvárásai?

Dr. Forrai: A hazai szűrési rendszer az európai számszerű elvárásokat mindenben teljesíti, sőt bizonyos esetekben túl is teljesíti.

Térjünk most vissza az interjú eredeti céljához. Mit tudunk tenni azért, hogy kevesebb nő dőljön be a megtévesztő híreknek, melyek a nőket lebeszélik a mammográfiás szűrésről és helyette olyan vizsgálatnak tűnő megoldásokat javasolnak, amelyekkel kizárt dolog, hogy diagnosztizálni lehet a mellrákot?

Dr. Forrai: Én is naponta folytatok ilyen vitákat. Aki nem radiológus, patológus, onkológus vagy emlősebész, hanem programozó matematikus, önjelölt táplálkozási szakértő vagy például mérnök, annak ebben a témában nem szabad megszólalnia. Az embereknek nem szabad ilyen véleményekre hallgatniuk. Ne az autószerelőnek, a Facebookon írogató cipésznek, a szomszéd néninek, az újságosnak vagy az állatorvosnak higgyünk a rákbetegséggel kapcsolatban. Az embereknek el kell hinniük, hogy az orvosok nem ellenük vannak, az orvos nem az ellenség. Az orvosok azért vannak, hogy a betegeknek jó legyen, és nem csinálnak vagy javasolnak olyat, ami nekik árt. Ezért tették le az orvosi esküt. Tehát nem azért akarjuk a mammográfiát elvégezni, hogy ártsunk.

Mit kell tudni a szintén kedvelt tévhitről, a túldiagnosztizálásról? Néha hallhatjuk, hogy a rákot nem kell kezelni, megbolygatni, mert többet lehet vele ártani, mint használni.

Dr. Forrai: A túldiagnosztizálás és a túlkezelés nem azt jelenti, hogy olyanokat fognak kemoterápiával kezelni, akinek nincs rá szüksége. Senkit nem kezelnek milliós értékű gyógyszerrel fölöslegesen. Senki nem fog kemoterápiát alkalmazni ok nélkül, mert az súlyos bűncselekmény lenne. Ilyet csak olyan mondhat, aki nem szakmabeli, azaz nem ért a témához.
Orvosi kérdésekben annak van súlya, ha 5-6 orvos (onkoteam) fogalmaz meg egy kezelési módot, állásfoglalást. A kezelési módokat több ezer beteget vizsgáló evidencia alapú összehasonlító elemzések alapján szokták összeállítani, amelyekből metaanalízist készítenek, így végül a kezelési javaslatok több százezer és millió beteg adatai alapján javasolhatóak. Ezzel szemben vannak az úgynevezett „anekdotikus érvelések”, amelyek kiválóan alkalmasak a félrevezetésre. Mondanék erre egy példát: „találkoztam olyan beteggel, aki meghalt akkor, amikor fölkapcsoltam a lámpát”. Lehet hogy a halál időben egybeesett a kapcsoló használatával, de a beteg nem attól halt meg. Tehát ennek a közlésnek semmi tartalmi értéke nincs. Az ilyen megállapítások összefüggéstelen, félrevezető, halandzsa érvelések, nem szabad őket komolyan venni.

És mi van azokkal a félig idézett forrásokkal, amikre hivatkoznak?

Dr. Forrai: Ezek prekoncepciók alapján összeállított, torz kutatások alapján készülnek, hogy azt mutassák, amit a megbízó eredménynek szeretne kikiáltani. Ezekben a betegek is eleve úgy vannak összeválogatva, olyan stádiumban vannak, hogy a várt eredményt hozza a publikáció. Rengeteget küzdünk az ilyen áltanulmányok ellen. Van például egy ilyen céllal hivatkozott régebbi kanadai tanulmány, aminek nem volt minőségbiztosítása, rossz minőségű, ósdi módszerekkel készült mammográfiás felvételeket használtak, és a betegeket tapintással előszűrték. Így ezzel a módszerrel, amivel az adatokat nyerték, azt tudták kimutatni, hogy a mammográfiás szűrés nem ér semmit. Pedig a módszer volt torz. Ha eleve rosszul állítjuk be a kutatási módszert, nyilvánvalóan rossz eredményt fogunk kapni. És persze a rossz hír mindig sokkal nagyobb publicitást kap. Az nem szokott érdekes hír lenni, hogyha kinyitjuk a Medline nevű oldalt, ahol az összes tudományos közlemény jelen van, és beütjük az „emlőrák” kereső szót, akkor kiderül, hogy kb. 20 ezer közlemény született tavaly a témában, és ebből 3 olyan volt, ami emlőrák szűrés ellenes. A média az izgalmasnak tűnő, újszerű „híreket” kapja fel, azaz pont ezzel a hárommal fog foglalkozni. Azt a mondatot, hogy az emlőszűrés jó, mert segíti a korai felismerést és így a gyógyulást – már 25 éve hallgatjuk, ez a médiának unalmas lehet. Pedig a tények „unalmasan” így vannak. És az a nagy baj, hogy a nagyközönség nem tudja megítélni azt, hogy milyen súlya van annak, ha egy sarlatán ajánl vagy támad valamit, illetve ha valaki magánszemélyként felelőtlenül kommentelget a Facebookon.

Még egy kérdésünk lenne: a termográf miért nem tud semmit sem diagnosztizálni?

Dr. Forrai: Először is, a termográfiáról még senki nem tudta bizonyítani, hogy működik, ilyen beteganyagot bemutató közlemény nincs. Minden ilyen jellegű, tudományos bizonyítást nélkülöző vélemény csupán úgynevezett „anekdotikus” közlés. Nulla az értéke. Másodszor, a termográfia nem tud belelátni a bőr alatti szövetekbe, csak a bőrön kisugárzott hőt látja, leginkább bőr alatti vénákat, amelyek vastagok, jó melegek, folyik bennük a vér, tehát látszanak. Esetleg észrevehet egy öklömnyi nagyságú daganatot – de ehhez nem kell eszköz, mert ezt kézzel, tapintással is felfedezhetjük. Egy mélyebben elhelyezkedő kisebb tumor észrevételére a hőtérképezés fizikailag alkalmatlan. Ennyi erővel egy mobiltelefonnal, vagy egy kanállal is (sic) megpróbálhatunk diagnosztizálni. Az sem fog sikerülni, de ha kellő rábeszélőképességgel rendelkeznek, sajnos mindig lesznek hiszékeny emberek, akik elfogadják amit mondanak nekik. A nagy baj ezzel az, hogy azt hiszik a nők, hogy ezekkel a kuruzsló módszerekkel ők le vannak szűrve és nem mennek el a mammográfiára. Egészségesek számára ez egyszerűen pénzkidobás, de ha valaki esetleg tényleg beteg és diagnosztizálatlanul marad ezeknek köszönhetően, az gyilkosság.

Az interjút készítette és szerkesztette: Jó Marianna, az Egészség Hídja Összefogás a Mellrák Ellen és a Női Egészségmegőrző Program vezetője és Matics Kata, az Intima.hu ügyvezetője.

Az interjú elkészítésében együttműködő partnerünk: