Koronavírus (COVID-19) Amit a mellrákos betegeknek tudni kell

Az új légúti betegség, amelyet általánosan „koronavírusnak”, hivatalosan pedig COVID-19-nek neveznek, beláthatatlan időre megváltoztatta az életünket.

Riasztó lehet a koronavírus terjedéséről és egész városok leállásáról hallani a híreket, illetve a szakértők figyelmeztetését, hogy maradjunk otthon és tartózkodjunk a fizikai kapcsolattól másokkal. Nehéz lehet alkalmazkodni ehhez az új normához, ahol az iskolák és a vállalkozások leállnak, és sokan attól tartanak, hogy a munkahelyük és az anyagi helyzetük is veszélybe kerülhet. A súlyos betegséggel küzdő emberek, például az emlőrákosok számára, de a szeretteiknek is, különösen nehéz lehet a helyzet bizonytalansága, a fizikai távolságtartás szükségessége és a daganatos betegség kezelésben bekövetkező esetleges halasztás, vagy változás a kezelési terv időzítésében.

Nagyon fontos tudni, hogy az emlőrákkal kezeltek esetében nagyobb esélye lehet egy súlyos betegség kialakulásának, ha megfertőződnek a koronavírussal.

Egyes emlőrák kezelések – ideértve a kemoterápiát, a célzott terápiákat, az immunterápiát és a sugárterápiát – gyengíthetik az immunrendszert és tüdő-problémákat okozhatnak. Azoknál akiknek legyengült az immunrendszere vagy tüdőbetegségük van, magasabb a szövődmények kialakulásának esélye, ha megfertőződnek a koronavírussal. Azoknál az emlőrákos betegeknél, akiknél tüdőáttét alakult ki, a COVID-19 fokozhatja a tüdőbetegséget.

A kórházak, egészségügyi intézmények halaszthatják a nem sürgős műtéteteket, vizsgálatokat, amik nem igényelnek azonnali ellátást, vagy nem okoz életveszélyt a késleltetésük. Ezeket a nehéz döntéseket egyedileg hozzák meg annak érdekében, hogy megvédjék az embereket az egészségügyi intézményekben a nagyobb fertőzés kockázatától, és hogy biztosítsák azt, hogy az egészségügyi szolgáltatók rendelkezzenek a szükséges forrásokkal a COVID-19 által súlyosan megbetegedett emberek kezelésére.

Az egészségügyi intézményekben magasabb a koronavírussal való megfertőződés kockázata.
A járvány a következő időszakban tovább fog terjedni, ezért fontos az egészségügyi szakemberek tanácsainak betartása, az otthonmaradásról, a személyes kapcsolatok korlátozásáról, és az egyéb óvintézkedésekről.

Hol és kinél magasabb a koronavírus fertőzés kockázata?
– Egészségügyi intézményekben és dolgozóiknál
– Azokon a helyeken, ahol több embert diagnosztizáltak koronavírus fertőzéssel, azoknál akik kapcsolatba kerültek velük
– Azoknál akik orvosi kezelés miatt gyakrabban részesülnek egészségügyi intézményi ellátásban

 

Forrás: https://www.breastcancer.org/about_us/press_room/news/coronavirus

Fordította: Jó Marianna