Rólunk

A mellrák elleni küzdelemért az Egészség Hídja Összefogást hazánkban 2002-ben Nancy Goodman Brinker amerikai nagykövet asszony kezdeményezte. 2006-tól szervezett formában, közhasznú egyesületként folytatódik a korábbi években megkezdett tevékenység.

Magyarországon az első PPP, azaz (private partnership program) kezdeményezéseként hívták életre az Egészség Hídját, amelynek alapító tagjai az akkor legjelentősebb rákellenes civil- és orvos-szakmai szervezetek és magánszemélyek voltak. Velük szoros együttműködésben a támogatók nagyvállalatok, az egészségügyben dolgozók és a kormányzati szféra volt.

2016-tól a szervezet átalakult, jelentősen kibővültek a tevékenységei, ernyőszervezetként betegszervezetekkel, támogató csoportokkal dolgozik együtt az egész országból.

Feladatunk a közös fellépés az emlőrák elleni küzdelemben, a nők egészségfejlesztése céljából az ismeretek terjesztésében, szűrésre mozgósításban az emlőrák miatti halálozás csökkentésének érdekében.

Az alábbi területeken folytatott felvilágosítás, mozgósítás, kommunikáció:

  • a nők egészségmegőrzésének támogatása, az egészségtudatos életmód elősegítése;
  • az emlőszűrés és az emlődiagnosztikai vizsgálatok jelentőségének propagálása, illetve az emlő önvizsgálat népszerűsítése;
  • az emlőelváltozások és a rák korai felismerésének elősegítése, az időben elkezdett terápia elősegítése, és ezzel az emlőrák miatti halálozás csökkentése;
  • a mellrák betegségből gyógyulók, gyógyultak és betegek ügyeinek segítése, betegutakon való elakadások esetén segítségnyújtás, orvosi másodvélemények beszerzésének segítése;
  • ismeretterjesztő programok, konferenciák rendezése, előadások tartása, kiadványok megjelentetése,
  • fellépés a betegeket megtévesztő, veszélyeztető áltudományos tévinformációk ellen, hiteles tájékoztatás nyújtása az egész társadalomnak a mellrák betegségről és egyéb egészségügyi információkról.

Az egyesület alapítója, Körtvélyes Éva 2015-ig vezette az egyesületet, 2018-ban elhunyt. Emlékére az egyesület újságírói díjat hozott létre, melyet minden évben egy olyan újságíró kaphat meg, aki a mellrák betegségről evidencia alapú, társadalmilag hasznos, az informálódást segítő, közérthető anyagot készít.

Az Egészség Hídja Összefogás legfontosabb célja az emlőrákos megbetegedések halálozási arányának csökkentése és a korai felismerés minden lehetséges eszközzel való elősegítése.

Hiszek benne, hogy az emberekhez közel kell hozni a felvilágosítást és egyszerű, különleges eszközökkel kell számukra megmutatni a megoldást.” (Körtvélyes Éva)

 

Kapcsolódó tartalom: Honnan származik az Egészség Hídja Összefogás a Mellrák Ellen szlogenje, a „Minden nő számít”?

 

Az oldalon lévő tartalmak a forrás megjelölésével terjeszthetőek: www.egeszseghid.hu

Belépési kérelem az egyesületbe: EH belépési kérelem 2024 – rendes tag Belépési nyilatkozat: EH belépési nyilatkozat 2024 – rendes tag
Egyesületi alapszabály
Egészség Hídja tevékenysége – Kivonat az Alapszabályból