És mosolygok, és élek.

Négy évvel ezelőtt volt a 65. születésnapom, ami nagy boldogságot jelentett. Ugyan néha erős, ismeretlen fáradtság érzése tört rám, de azt gondoltam azért, mert öregszem – így elkezdtem futni és magashegyi túrázni.

Közben megkaptam az „utolsó” meghívómat mammográfiára, ami egy pénteki nap délutánjára szólt. Sokáig hezitáltam, hogy elmenjek-e, nem fölösleges-e, hiszen eddig soha nem volt semmi baj. Egy sugallat hatására mégis elmentem és elvégeztettem a szűrővizsgálatot.

Négy nappal később éppen festőtáborban voltam, amikor csörgött a telefon, és kérték, hogy menjek vissza az orvoshoz. Mondtam, hogy nem érek rá, de még a jövő héten sem fogok ráérni, mert akkor meg egy másik festőtáborban leszek. Addig győzködtek, hogy a másik festőtábor ideje alatt „titokban” mégis visszamentem. Ott a saját szememmel láttam azt a szép kis csápos akármit. Na, ezek után mintavétel, sőt a nyirokból is azonnal mintavétel, mert az is gyanús volt. Négy nap múlva még mindig titokban otthonról tudtam meg az eredményt: rosszindulatú.

A doktornő mondta, hogy akkor nyomás az onko-teamre és következnek majd a kezelések. Én mondtam, hogy nem érek rá, van egy félmaraton nevezésem meg még egy másik is a következő hétre. Megsimogatott és azt mondta: tegye át máskorra, majd egy év múlva megcsinálja. Ja, mondtam, ha ez csak ennyi lesz – és elhalasztottam a futást. Egy rövid versenyt azért még futottam.

Onko-team után az onkológus íratta alá velem a papírokat. Látta, hogy nem vagyok a „toppon”. Arra a kérdésemre, hogy mennyi ideig fog ez tartani, az válaszolta, hogy háromnegyed év és meggyógyulok, de meg fogok szenvedni érte. Ehhez tartottam magam. Tudtam, hogy nem lesz sima út. Kaptam öt kemót, és a hatodikat azért nem kértem, mert nem tudtam volna elmenni futni. Kórházat váltottam. Fantasztikus orvosom lett. Mastectomia következett az összes nyirokkal. Még a kemó ellenére is volt daganat a 12 nyirokcsomóból 7-ben. Sugár következett. Persze a versenyeket végig lefutottam a kezelések alatt is, és tovább működtettem a mellrák érintetteknek indított festőiskolát.

66 évesen, a diagnózis után pontosan 1 évvel lefutottam azt a félmaratont, és azóta még többet is.

Azt gondoltam, ha nekem jót tesz a futás, akkor segíthetek másoknak is – így lettem a Második Esély BSI Futónagykövete. Fantasztikus és felkészült sorstársaim, Andrea Santavecz és Tóth Judit segítségével lassan 3 éve működtetjük a Mellrák-sorstársak-segítők NŐKNEK  Facebook csoportot.

A betegséget a családom nehezebben viselte, mint én. Rengeteg orvosi előadásra mentem el, megnéztem mit csinálnak az alapítványok, egyesületek és sok-sok könyvet olvastam el a témában. Segítőim pedig mindvégig mellettem álltak.

Egy éve vagyok az önkéntese az Egészség Hídja Összefogás a Mellrák Ellen Egyesületnek, amely orvosi előadásokat és a Rózsaszín Lánchíd sétát rendezi. Az Egyesület Sport Nagyköveteként sétákat és futásokat szervezek.

Megjártam közben magas hegyeket, amelyek közül a legnagyobb élmény a Himalája és a Pireneusok voltak.

Épp most is csomagolok, holnap síelni indulok.

Hogy mit változtattam? Még nyitottabb lettem, még kíváncsibb lettem az életre.  Bakancslistám végtelen hosszú, és hiszek benne. Van két gyönyörű kisfiú unokám. És ami talán a legfontosabb: megtanultam nemet mondani, és azt is, hogy elmondom a véleményem.

A legfontosabb, hogy élünk. Ha azt kérdezitek, hogy miért nem arról írok, hogy mit eszem, hogy fáj-e a karom, vagy az ízületeim, akkor arra azt mondom, hogy mindent eszem, és igen, fáj, néha nagyon fájnak a karjaim és lábaim a hormongátló gyógyszer miatt, ami egyszerre a barátom is. Ilyenkor elmegyek futni vagy gerinctornára, és néha megmasszíroztatom a hátam.

És sokszor elmegyek azokhoz a betegtársainkhoz elbúcsúzni, akinek a sors rövidebb időt szabott ki. Mert hiszem, hogy a gyógyuláshoz az is hozzátartozik, hogy amit te kaptál a többiektől, azt viszonozd.

Évente egyszer járok kontrolvizsgálatokra.

Kitartóan sportolok, és mivel a mozgás, a sport kb. 10 %-kal növeli a rák túlélésének esélyét, ebből nem engedek.

Mindegy mit csinálsz, az a fontos, hogy legyenek céljaid, mert csak úgy tudsz pozitív lenni, ha vannak maradandó, jó élményeid is az életben, amikbe kapaszkodni tudsz a nehéz időszakokban.

Én erre az egész kálváriára már nem is emlékszem – csak akkor jut eszembe, amikor a melltartómat felveszem. És mosolygok, és élek.

Szerző: Ignácz Magdolna