Fogorvosi tanácsok az onkológiai kezelés alatt állóknak

A szájüregi egészségnek fokozott jelentősége van a daganatos megbetegedések kialakulása, kezelése és utógondozása szempontjából is.

Ma már tudományosan bizonyított, hogy számos daganatos elváltozás kialakulását befolyásolja például a kezeletlen fogágybetegség. Általánosságban az is elmondható, hogy a daganatos megbetegedések kezelése során alkalmazott kemo-, sugár vagy egyéb gyógyszeres (biológiai) terápia befolyással van a szájüregre,  függetlenül a kezelendő tumor típusától, elhelyezkedésétől, hiszen közvetlen szájüregi tünetek jelenhetnek meg a terápia mellékhatásaként illetve a szervezet immunrendszerének legyengülése miatt a fogászati beavatkozások egy része nem, vagy csak fokozott, antibiotikumos védelem mellett végezhetők el a terápia során és azt követően (terápiától függően ez akár 1-1,5 évet is jelenthet).

Mit tehet a szájüregi tünetek, szövődmények csökkentése, elkerülése érdekében?

  • Keresse fel rendszeresen (de daganatos megbetegedés gyanúja esetén mindenképpen) fogorvosát!

A daganatos megbetegedések kezelése sokszor hosszú hónapokig, akár évekig tartó folyamat. Az esetlegesen elhúzódó kórházi ellátás megnehezítheti a mindennapos szájhigiénés rutin megfelelő elvégzését, így fokozott rizikót jelentve a fogászati megbetegedések kialakulásának.  Nem beszélve arról, hogy a kezelések (kemo- sugár vagy biológiai terápia) alatt számos fogorvosi beavatkozás nem, vagy másként, fokozott körültekintéssel végezhető el. Ezért fontos, hogy a diagnózis és a tervezett beavatkozások ismeretében, még a daganatterápiát megelőzően fogászati szűrővizsgálaton és szükség esetén kezelésen vegyenek részt.

  • Fordítson fokozott figyelmet a megfelelő szájhigiénés rutin kialakítására /elvégzésére!

 A biofilm (plakk) megfelelő eltávolítása nemcsak a fogak, hanem a teljes szervezet egészségének megőrzése szempontjából fontos. Napi 8-10 perc ráfordítással, a helyes technikák elsajátításával tökéletesen fenntartható szájüregünk egészsége akár egy életen át.

  • A két elengedhetetlen lépés a hatékony és kíméletes szájápolás érdekében:
  1. fogmosás naponta kétszer – puha, sűrű sörtéjű fogkefével, lazán, körkörösen, a sörtéket enyhén bedöntve a fog és az íny találkozásánál lévő kis barázdába a fognyaki területek megfelelő tisztítása érdekében
  2. fogközök tisztítása naponta egyszer – puha, sűrű sörtéjű, megfelelő méretű (az egyéni anatómiai adottságokhoz igazodva, egyéni bemérés alapján) fogköztisztító kefével.

+ néhány szájhigiénés tanács onkológiai terápia esetén:

  • a nyálkahártya irritáció elkerülése és a szájüregi védőmechanizmusok javítása érdekében használjon SLS-mentes, enzim tartalmú fogkrémet
  • hosszabb kórházi ellátás esetén, ha a mechanikai plakk-kontrol kivitelezése nehezített, kúraszerű (max. 2-3 hét) kémiai fertőtlenítés alkalmazható chlorhexidine és/vagy hyaluronsav tartalmú szájöblögetővel
  • nagyfokú nyáltermelés csökkenés esetén, a zománc meggyengülése ill. szuvasodás megelőzése érdekében magas ásványi anyag tartalmú készítmény kúraszerű alkalmazása szükséges lehet
  • ha erőteljes szájszárazsága van, használjon műnyálkészítményt
  • szájüregi gombás fertőzés esetén, fertőtlenítse fogkeféjét és cserélje gyakrabban azokat
  • Az onkoterápia mellékhatásaként fellépő szájüregi tünetek esetén, forduljon kezelőorvosához/fogorvosához, hogy a megfelelő kezelésben, tanácsadásban részesüljön!

A terápia során esetlegesen fellépő mellékhatások szájüregi tünetei a leggyakrabban az alábbiak lehetnek:

  • szájüregi nyálkahártya gyulladás (oralis mucositis), súlyosabb esetben fekélyes elváltozás
  • ízérzés zavar
  • szájszárazság
  • gombás fertőzés (candidiasis)

A tünetek megjelenése, súlyossága és fennállása (néhány héttől akár évekig) nagyban függ a terápia típusától, idejétől és az egyéni érzékenységtől egyaránt.

Amennyiben tartós gyógyszeres kezelésben részesül, mindenképpen konzultáljon kezelőorvosával az esetleges szájüregre ható mellékhatások miatt. Tájékoztassa erről fogorvosát is!

Számos esetben hosszantartó gyógyszeres terápiában is részesülnek a betegek (pl. biszfoszfonát adása csontérintettség /áttét megelőzése vagy kezelése esetén), ami akár életre szólóan meghatározza a fogászati ellátás lehetőségeit, hiszen ezen készítmények befolyásolják a csont gyógyulási folyamatát.

 

Forrás: Dr. Tihanyi Dóra parodontológus fogszakorvos, nemzetközi iTOP instruktor
Sager Dental, Curaprox

Videó a helyes fogmosásról:  kattintson ide